Bonyolult jelenség vagyok. Apámat még szexualitásnak hívták. Az öreg sokat tudott. Tudta magáról, hogy nem egyszerű eset. Amikor magáról beszélt, mindig az étkezést hozta fel példának. Hogy az étkezésnél nem csak a szervezetbe bevitt anyagok számítanak, hanem azok elfogyasztási módja is.

Hiába tápláló az étel, ha undorítóan néz ki. És hiába a leggusztusosabb fogás, ha nem csillapítja az éhségünket. Akkor olyan lesz mint a 'felfújt' kenyér, amit mostanában kapni lehet. Kívánatos, puha, meleg, csak éppen nem sokkal a fogyasztás után ugyanolyan éhesek vagyunk mint előtte. Mert valami hiányzik belőle.

Szép vagyok. Tudom magamról. És megtanultam, hogy ami szép az jó is. Olyanok tanítottak meg rá, akiket szintén így tanítottak. Vagy félnek, hogy kiközösítik őket, ha nem a társaságomban mutatkoznak. Lehet hogy csak a következő életemben fogom megtudni, hogy amire büszke vagyok, azért nem tettem semmit. És többre becsülöm azt aki olyan mint én, mint azt, akiről nem is tudom, hogy milyen mélyről indult.

Hét testvérem van. Néha nőnek képzelik magukat, néha férfinak.

Az egyik testvérem újságíró. A másik filmes. A harmadik író. A negyedik költő. Az ötödik üzletember. A hatodik zenész. A hetedik gyakran váltogatja a szakmáját. Hol tanár, hol sofőr, hol eladó. És még ki tudja mi. A testvéreim nagyon ragaszkodnak hozzám. Mondhatni függenek tőlem. Mindegyik mást lát bennem.

Az újságíró állandóan másokkal hasonlít össze. Mitől vagyok jó vagy rossz, ki a jobb nálam és ki kevésbbé. Milyen vagyok és milyennek kellene lennem. Férfiasabbnak kellene lennem hogy vonzzam a férfiakat. Nőiesebbnek kellene lennem, hogy vonzzam a nőket. Férfiasabbnak kellene lennem, hogy vonzzam a nőket. Nőiesebbnek kellene lennem, hogy vonzzam a férfiakat.

A filmes testvérem erősen hangulatember. Időnként fotózik is. Ha jó kedve van, történetet sző körém, és szinte nem is mutat belőlem semmit. Szinte csak sejteti hogy vagyok. Ilyenkor tudja hogy mi kell a néző lelkének. Ha rossz kedve van, csak engem mutat. Premier plánban. A nézőnek csorog a nyála, ha rám néz. Ingert keltek benne. És ez jó. De ki fogja neki elmondani, hogy hogyan kell engem elfogyasztani?

Az író testvérem hangulata is erősen változó. Néha elkapják különféle örvények. Egyszer azt mondja, mindenkié vagyok. Másszor azt, hogy vigyázni kell velem, nem szabad közel menni hozzám. Hogy vadállat vagyok. Hogy üldözök másokat. Hogy leteperem őket.

Az üzletember testvérem állandóan el akar adni engem. Sokszor még a ruhát is sajnálja, ami rajtam van. Miért ne spóroljon rajtam, ha ruha nélkül is megvesznek? De nem látja hogy így mindenki ugyanazt látja?

Költő testvérem nyugdíjba vonult, már csak magának írogat.

A zenész testvérem megpróbál mindenkivel jóba lenni. Az újságíróval, a filmessel, az íróval, az üzletemberrel. Főleg ez utóbbival. Vele is előfordul, hogy magát adja, de ritkán.

A hetedik testvérem hol elhiszi amit a többiek mondanak, hol nem. Valamikor elhiszi, hogy amit érez az úgy is van. Valamikor érzi, hogy mi ketten csak akkor értjük meg egymást, ha mindketten tudunk adni és elvenni. De legtöbbször azt várja, hogy kiszolgáljam. Hogy utána vissza se nézzen egy ideig, de aztán annál jobban erősködjön.

Hát ez vagyok én, és ők vesznek körbe. És Te melyikük vagy?